Grant Benton Budapesten született Magyarországon.
Zenei tanulmányai zongorából és énekből álltak. Néhány évig zongorázni tanult Magyarországon, amiről hamar kiderült, hogy a zongora lesz a zeneszerzés eszköze. Első dalait 14 évesen írta.
Az általános iskolai kórusban énekelt, ahol nyilvánvalóvá vált számára, hogy komolyabb szintre szeretné emelni az éneklést.
Magyarországon éneket tanult a legendás énektanárnál, Sík Olgánál, akihez hosszú évekig járt. Ezután a Los Angelesben töltött évek alatt, folytatta hangképzését a szintén legendás Seth Riggs iskolájának az egyik kiváló tanáránál.
Miután fellépett az iskolai kórusban, először kisebb együttesek frontembereként próbálta ki magát. Később önálló szólókarrierbe kezdett.
A huszas évei elején Los Angelesbe költözött, ahol kisebb formációkban lett énekes.
Az „Am I The Only One” című dala a világ különböző rádióállomásain is hallható 2017 óta.
Stílusa az időtlen és érzelmes felnőtt kortárs popzene. Bár sokoldalú előadó, dalai többnyire a szerelemről, a kapcsolatokról, valamint az élete magasságáról és mélységeiről szólnak.
Zenei érdeklődése és ízlése meglehetősen széles, de a fő inspirációt olyan előadók és azok zenéi adták, mint George Michael, Tom Jones, Elton John, Barry Manilow vagy Julio Iglesias.
